Tisztelt Tápiószeleiek, Kedves Barátaim!

Tisztelt Tápiószeleiek, Kedves Barátaim!

172 évvel ezelőtt ez a nap ébresztett rá bennünket, hogy azon az ösvényen, amely az egész nemzet felemeléséhez vezet, csak egy szívvel és egy akarattal juthatunk előre. A reformkor masszívnak látszó, vastag falainak hajszálrepedéseit már feszegette a történelmi idő, de kevesen hitték, hogy le lehet dönteni a hazánkat bénító és korlátozó rendszert.

Megragadni a pillanatot a fiatalok bátorságára volt szükség. Ez nem a csendes bölcselet időszaka volt, hisz a legnagyobb cél a közjó, hazánk politikai és gazdasági függetlenségének elérése volt a tét. Jött egy fiatal, radikális generáció, az ún. „országgyűlési ifjak”, a kor olyan fiatal tehetségével a soraikban, mint Petőfi, Vasvári, Jókai, akik tenni is mertek a drámai pillanatban. 1848. március 15-én felemelte szavát a nemzet, s a korhadt rend kártyavárként omlott össze.

A szabadságot az alkotni képes, a közös célokért tenni tudó és tenni akaró egyének teremtették meg. A polgári forradalom lehetőségét az emberek összefogása vívta ki. Akaratukat összekovácsolta, erejüket megsokszorozta, hogy tudták: nagy dolgokra képesek, ha összefognak. Ők tetteikkel bebizonyították, hogy bár „egynek minden nehéz; soknak semmi sem lehetetlen”.

Március közepén minden évben újra meg újra feltűzzük a kokárdát, a nemzetiszínű szalagból készített bokrétánkat. Büszkék vagyunk magyarságunkra, hazaszeretetünkre és azokra az őseinkre, akik szembe mertek szállni az elnyomó rendszerrel, akkor és ott, abban a reménytelennek tűnő helyzetben. Büszkék vagyunk arra, hogy 1848. március 15-én vértelen forradalommal vívtuk ki szabadságunkat, de még ennél is nagyobb fegyverténynek tartjuk, hogy amikor meg kellett védenünk frissen szerzett jogainkat, egy emberként álltunk talpra.

Rajtunk áll, hogy összefogásunkkal és kitartásunkkal valóra váltjuk-e ’48-as hőseink álmait, „a magyar nép megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez”.

Dobos Imre György
polgármester